Annak idején regisztráltam egy blogot...aranyhal....próbálkoztam annak idején naplóirással is (még most is) de olyan bizonytalanul megy....

Ahogy beléptem a blog.hu-ra, bal oldalon rögtön szembeötlött egy blog..."Képtelen volt szeretni-csajok és pasik"...Ha próbálnám elfelejteni az utóbbi 3 és fél hónapomat meghatározó párkapcsolatot, hát rájövök, hogy ilyenkor nem megy...és hogy mások is hasonló problémákkal küzdenek. Azon gondolkodtam az utóbbi 1.5, lassan 2 hétben, hogy miért lehet az, hogy valaki nem tud szeretni? Vagy csak azt mondja, mert fél, retteg attól, hogy ha valakit megszeret, azt biztosan elveszíti?!

Lényegében lassan évek óta ezen a nyomon járok és rá kell jönnöm, hogy ennek ezer meg egy oka is lehet...A mostani  - reményeim szerint még le nem zárt kapcsolatban - is rájöttem ezekre, talán jobban megismertem a másik felet, mint ahogy ő magát 37 éve alatt.

Mindkettőnk kivülről, akár ismerősök szemében is boldog, kiegyensúlyozott ember (NŐ ÉS FÉRFI) - de ez csak a felszin. Mind a ketten nagyon vágytunk egy párkapcsolatra - ezzel sokan vannak igy, kérdés, hogy hány százalékuk van erre valóban felkészülve? A vágy hajt (szinte) mindenkit, belemegy, belead mindent (ki mennyit). A mi esetünkben két szeretetre és szerelemre vágyó embert hozott össze a sors, akik azonban a párkapcsolatok kezelése és megélése terén számos hiányossággal küzdenek. A problémák ritkán felszínre törtek, azokat próbáltuk megbszélni, azonban sajnos nagy jelentőséget nem tulajdonitottunk nekik. Így utólag látom,  ez mekkora hiba volt. Sajnos én "nyeregben éreztem magam" azaz tapasztalatlanságom folytán vettem a bátorságot arra, hogy lényegében mindenben (nem sokszor) kinyilvánítsam a nemtetszésemet - sajnos az én nem tul kemény, de sajátos stílusomban...Ő is éppen olyan nehezen nyilik meg, mint én, ezért elbeszéltünk egymás mellett, melynek eredménye számomra egy derült égből villámcsapás érzéssel eltöltő szakitással fejeződött be (igaz, hogy ez a szakítás 3 találkozást is megélt...) és több okból is úgy érzem, még van dolgunk egymással. Hogy ez pontosan mit jelent, azt a jövő dönti majd el...

A mult hetem és lényegében ennek a fele is pokoli volt. Kérdeztem nálam okosabbakat, mi vezeti a pasikat arra, hogy azt mondják, "szeretlek és jó veled", de hatalmas vívódásaik közepette is képesek előttünk kinyitni az ajtót...Persze, a lényegét értem, de magamból kiindulva ez az, amire én soha nem lennék képes.

Mikor szakitunk akkor? Szerintem ha elmult a szerelem, nem működik a szex vagy más, áthidalhatatlan ellentéttel kellene szembenézni. Mindezekről a mi esetünkben nincs szó, ezért (most éppen visszavonult) oroszlánként fogok küzdeni azért az emberért, aki ennyire fontos nekem.

Hogy lehet túlélni egy szakítást, ha a másik egyedül akar lenni, mi pedig vele? Nagyon nehéz, ezt most megtapasztaltam...Hallja az ember, hogy ha valakit szeretünk, akkor azt el kell engedni. Biztos ez sokszor célravezető megoldás, a cselekedethez azonban hatalmas önuralom kellene, ami bennem sajnos soha nem volt meg és most sem tudtam úgy megtenni, ahogy azt egy magabiztos bétanősténynek kellett volna...

Másfél hét borzalom után most második napja azonban ismét úgy érzem, mintha élnék, a sírást és az önsanyargatást végre aabbahagyva. Nekem a hit és az ima segített, melynek hatását szinte azonnal érezni lehetett. Mivel én ezt a problémát már nem voltam képes megoldani, átadtam a Sorsnak, hiszen ott fent látják igazán, hogy valójában mire van szükségem.

Itt tartok most tehát, várok, ami az elmult 30 (lassan 31...) évemben mindig is nehezemre esett. Ugy tűnik, ez most az én próbatételem, akármerre is billen el a sors mérlege...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.